• Második szakaszába lépett a CMA vizsgálata
  • Az Activision Blizzard felvásárlással kapcsolatban
  • Az ügyben a közösség véleményét is kikérték

A Microsoft terve előtt, miszerint potom 68,7 milliárd dollárért felvásárolják az Activision Blizzardot (a Candy Crush játékokat készítő Kinggel egyetemben), még mindig van néhány akadály, nevezetesen a különböző versenyhivatalok vizsgálatai. A brazil hatóságok nemrég rábólintottak az üzletre, az angol Verseny- és Piacfelügyeleti Hatóság (CMA) ugyanakkor továbbra is vizsgálja az üzletet, a nyomozás pedig szeptemberben a második szakaszába lépett, melynek főbb pontjairól egy nyilatkozatot is kiadtak. Ebben a nyilatkozatban az aggályok között szerepel, hogy "az összefonódással létrejött vállalkozás jelentős piaci erővel rendelkezne a konzolokra szánt játékok kiadása terén", és hogy "kevés, vagy egyáltalán nincs olyan alternatív franchise, amely a Call of Duty népszerűségével rendelkezne".

blizzard.jpg

A CMA éppen ezért a közösség véleményét is kikéri az ügyben (ennek menetéről részletes tájékoztató található az oldalukon). Amint a szabályozó hatóság befejezi a bizonyítékok összegyűjtését és elemzését, meghallgatásokat tart a két érintett féllel, majd ezt követően előzetes megállapításokat tesz közzé, amelyekhez a nyilvánosság ismét hozzászólhat. Hozzátették ugyanakkor, hogy a beérkező levelek várhatóan nagy száma miatt nem tudnak mindenkinek válaszolni. Az angolok tehát úgy tűnik, hogy nagyon is alaposan utánajárnak a dolgoknak, ki tudja, talán a Sony aggodalmai hatottak rájuk ennyire.