A Resident Evil címet viselő videojátékok telis-tele vannak olyan figurákkal, amiket a cosplayerek előszeretettel idéznek meg. És most nem csak a csinibaba Jillre, Claire-re, Shevára vagy Excellára gondolok, mert biza akad néhány olyan vállalkozó szellemű ember is, aki a T-vírus valamelyik rémségének bőrébe bújik bele. Eme összeállításban próbáltam olyan cosplayereket összeválogatni, akiknek jelmeze és egész megjelenése hűen tükrözik az eredeti karaktereket, legyenek azok nők, férfiak vagy mutánsok. Sorrendet szándékosan nem állítottam fel, mert egyrészt, ízlések és pofonok, másrészt, mert nem is tudnék.

Ada Wong (Ada)

A listát mindenképpen hazánk leányaival kell kezdenem, és az első hölgy máris egy olyan szereplője a cikknek, aki a választott karakter nevét viseli – nyilván nem véletlenül. Ada Adája legalább olyan autentikus, mint a lentebb látható Jill, és nyugodt szívvel ki merem jelenteni: sokkal közelebb áll a kisugárzása Adához, mint Bingbing Li karaktere a Túlvilágban. Ráadásul ez esetben két különböző jelmezt is megcsodálhatunk, az egyik a Resident Evil 4-es piros ruha, a másik a Resident Evil 6-ban viselt öltözék.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Jill Valentine (Enji Night)

Jill Valentine Resident Evil 3-as megjelenését Enji Night elevenítette meg, méghozzá olyan jól, hogy az Apokalipszisben akár át is vehetné a szerepet Sienna Guillorytól. Mintha a monitorról lépett volna le, benne van minden, ami Jillben abban a részben: rátermettség, báj és persze a tény, hogy szexi. Apropó, Enji Nighttal pár éve egy interjút is készítettünk, érdemes elolvasni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Excella Gionne (Meagan Marie)

Hiszitek vagy sem, eredendően nem volt szándékomban Excellát megszemélyesítő cosplayert betenni a listába (Claire-t kerestem, mivel nekem ő az egyik kedvencem a sorozatban, de nem találtam igazán hiteleset), de amikor megláttam Meagan Marie jelmezét, már tudtam, hogy nem hagyhatom ki. A látható okokon túl azért is vettem fel a listára, mert Marie-nek sikerült megfognia a karakter picit gyilkos, picit beképzelt, picit femme fatale jellegét.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Chris Redfield (MaicouManiezzo)

MaicouManiezzo készítette el a szerintem legautentikusabb Chris Redfield jelmezt. Választása a karakter Resident Evil 5-ös megjelenésére esett. Az egész ruha roppant részletesen kidolgozott és hiteles, ráadásul MaicouManiezzo még hasonlít is a játékbeli Chrisre. Ezért is esett rá a választásom.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Albert Wesker (Neon Genocide)

Wesker a Resident Evil egyik legikonikusabb alakja, a sorozat valódi nemezise, a fickó, akit alig lehetett kinyírni (hát bele kellett robbantani egy vulkánba a szerencsétlent). Jó cosplayert viszont keveset találni vele kapcsolatban, legalábbis szerintem, mert valahogy mindenki, aki eme karakter bőrébe bújik bele, túl barátságosan fest. Ugyan Neon Genocide a fülbevalókkal élt némi művészi szabadsággal, kisugárzásában hozza azt, amit egy Weskertől elvárok: világuralmi terveket dédelgető szociopata sorozatgyilkos.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Leon S. Kennedy (Mike Valo)

Wesker mellett Leon a másik legfontosabb szereplője a Resident Evilnek. Bár a rendőrből lett ügynök csak a második résszel lépett be a történetbe, mégis ikonikusabb figurája lett a sorozatnak, mint Chris Redfield. Leon morózus, cinikus kisugárzását sem sikerült sok cosplayernek elkapnia, de Mike Valo akár fel is vállalhatná ezt a szerepet egy filmben. Több köze van a játékbeli karakterhez, mint Johann Urbnak. Ráadásul három különféle Leon-jelmeze is van: a Resident Evil 2-es RPD egyenruha, illetve a hatodik részből az alap és az egyik bónusz ruha. A képeken szereplő Ada megszemélyesítője amúgy Aeriën, ő és Valo anno a Resident Evil 6 hivatalos cosplayerei is voltak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Nemesis (Vampyregodz)

Sajnos Vampyregodz Nemesiséről nem találtam semmit, csak annyit, hogy a fényképek készültekor már 5000 dollárt ölt a jelmezbe, ami azért meg is látszik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Axeman (Desolate)

A Kaptár: Túlvilágban feltűnt Axemant (ami amúgy a Resident Evil 5 Executionerével áll rokonságban) egy bizonyos Desolate hozta össze (a képeken a vele pózoló Claire a felesége). Érdekessége a jelmeznek, hogy Desolate gólyalábakkal toldotta meg a magasságát, a fegyver pedig egy fürdőkád lemezéből és vízvezeték csövekből lett kialakítva – mivel valóban fémből van, elég nehéz és tényleg veszélyes.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Dr. William Birkin (Gai)

Gai rendelkezik talán a világ legütősebb Resident Evil jelmezével. Emberünk ugyanis két változatot is készített a kissé elvadult Dr. Williams Birkinből. A G-vírus okozta mutáció első és második fokozatát alkotta meg, és biza nagyon jól fest. Az egész felső torzó egybe lett megépítve, emellett a jelmezen mozog a szem, a húsosabb karon az ujjak - szóval egész mozgékony ahhoz képest, mennyire méretes, groteszk és ormótlan. Itt egy videót is találhattok az alkotásról, amint éppen a New York-i Comic Conon sétálgat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Természetesen a lista nagyon szubjektív, de én ezeket találtam a legjobb cosplayereket a témában. Ha nektek esetleg van egyéni kedvencetek, osszátok meg velünk kommentben.