• Új álláshirdetést adott ki a Konami
  • Ami a Silent Hill-szériával kapcsolatos
  • Ez pedig egy bejelentetlen házon belüli fejlesztésre utal

Hosszú évek várakozása után a Konami igazi Silent Hill cunamival jelentkezett pár hete, hiszen leleplezésre került többek között a Bloober által készített Silent Hill 2 remake, az Observation fejlesztőinek rejtélyes játéka, a Silent Hill: Townfall, az interaktív közösségi élménynek szánt Ascension és az 1960-as évek Japánjába kalauzoló Silent Hill f is, az érkező mozifilmről nem is beszélve.

Ez azonban úgy tűnik, hogy még nem minden (és erre utaltak is az előadás alatt), a Konami új álláshirdetése alapján ugyanis készül egy házon belüli, be nem jelentett projekt is, amihez többek között rendezőt keres a kiadó. A közösség az ismert szivárogtatót, Dusk Golemet kérdezte a dologról, aki elmondta, hogy nincs ebben semmi meglepő, hiszen a Konami a múltkori bejelentésekkel kvázi világossá tette, hogy a Capcom Resident Evil-szériához hasonló struktúrában szeretné ezentúl kiadni a Silent Hill-játékokat. Ehhez pedig szükség van arra, hogy több cím készüljön egyszerre, hiszen egy-egy alkotás fejlesztési ideje akár 3-5 év is lehet.