• Idővel az Xbox is áremelésre fog kényszerűlni bizonyos területeken
  • Ezt Phil Spencer ismerte be egy friss interjúban

Augusztus végén jelentette be a Sony, hogy a gazdasági helyzetre és a magas inflációra való tekintettel megemeli a PlayStation 5 árát. Erre reagálva akkor Phil Spencer azt nyilatkozta, hogy nem követik versenytársuk példáját, de úgy fest időközben megváltozott az álláspontja. A Wall Street Journal munkatársainak ugyanis most elmondta, hogy eddig tartották konzoljaik, játékaik és szolgáltatásaik árát, de nem gondolja, hogy ez a végtelenségig húzható állapot, és egy ponton muszáj lesz egyes területeket árat emelniük. Spencer emellett arra is kitért, hogy a Game Pass már nyereséges, és bár a feliratkozók számának növekedése konzolon belassult, PC-n hatalmasat ugrott.