• A Paradox Interactive megújítja a játékaikhoz használt Clausewitz motort
  • Az új motor egy halom új eszközzel érkezik, így nem kell már szövegfájlokban turkálni a módosításához
  • Ez a moddereknek és a stúdió munkatársainak egyaránt nagy segítség

Egy interjú során derült ki, hogy a főleg stratégiai játékairól ismert Paradox Interactive a közeljövőben meg szeretné újítani a programjaihoz használt motorját. A Clausewitz motor már tíz éve van a csapattal, most azonban kiegészítik, az új motort pedig a híres író-hadvezér Antoine-Henri Jomini után Jomini motornak hívják majd.

A Jomini motor nagy újítása egy csomó olyan eszköz, melyekkel a Clausewitz motor nem rendelkezett. Egészen eddig a moddereknek szövegfájlokban kellett turkálniuk, és az aktuális kódot átírniuk, ha alkotni akartak valamit, a Jomini érkezésével viszont már azok is gyárthatnak modokat a Paradox játékaihoz, akik esetleg nem tudnak kódolni. Mindez persze a stúdión belül is megkönnyíti majd az életet,  hiszen a Paradox munkatársainak sem kell feltétlen tudniuk kódolni innentől kezdve, ha bele akarnak nyúlni a készülő játékba.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!