• Idén lesz 25 éves a Tomb Raider
  • A fejlesztők szót ejtettek a következő játékról is

Az idei évben lesz 25 éves a Tomb Raider-franchise, ezen alkalomból pedig a szériát gondozó Crystal Dynamics egész éves ünneplésre készül, közösségi programokkal, nosztalgikus tartalmakkal és egyéb meglepetésekkel. Ennek megfelelően nem véletlenül időzítették mostanra a Tomb Raider animációs sorozat bejelentését sem, mely a Netflixen fog debütálni.

a-regi-es-az-uj-jatekokat-egyesiti-a-kovetkezo-tomb-raider.jpg

Az ötperces videóban megszólalt a sorozat útját egyengető Will Kerslake is, aki elmondta, hogy már nagyban dolgoznak a következő játékon, melyet ugyan nem fognak még bemutatni a közeljövőben, de annyit elárultak róla, hogy az új trilógia és a régi játékok történetét és ötleteit igyekeznek majd egyesíteni benne. "A Tomb Raider masszív történelme miatt ez nem egyszerű feladat, ezért kérjük türelmeteket, hogy végigmehessünk ezen a folyamaton" – tette hozzá Kerslake.