• Animációs sorozat készül a Tomb Raider alapján
  • Az adaptáció mögött a Legendary csapata áll
  • Maga a széria pedig az új trilógia eseményei után játszódik majd

A Netflix mostanában enyhén szólva is belehúzott a videojátékokhoz köthető adaptációkkal, hiszen a Vaják mellett bejelentettek már egy Splinter Cell és egy Assassin’s Creed sorozatot is a közelmúltban, most pedig jelezték, hogy a Tomb Raider sem marad ki a szórásból, a Lara Croft kalandjait bemutató játékok alapján is készül ugyanis egy animációs széria.

shadow-of-the-tomb-raider-netflix-01.jpg

Magáról a produkcióról sajnos elég keveset tudni jelenleg azon túl, hogy létezik, és hogy a Legendary csapata készíti azt. Ami a történetet illeti, ez az új trilógia cselekménye után játszódik majd, ennél többet azonban egyelőre nem kötöttek az orrunkra az illetékesek. Ti mennyire örültök ennek a bejelentésnek?