• Nagy fába vágták a fejszéjüket a Rise of the Ronin fejlesztői
  • Előtte ugyanis még nem csináltak nyílt világú játékot
  • A rendező szerint a következő alkotásukkal szeretnének szintet lépni
  • És elérni azokat a dolgokat, amiket most nem sikerült

A tavaszi időszak egyik leginkább várt játéka volt a március 22-én megjelent Rise of the Ronin, ami ugyan nem váltotta meg a világot, de azért így is egy tartalmas és szórakoztató akció-RPG-t rakott le az asztalra a Nioh-szériát és a Ninja Gaiden-sorozatot is jegyző Team Ninja csapata. A nyílt világú program rendezője, Jasuda Fumihiko, valamint a producer, Hajasi Josuke még a megjelenés előtt adott interjút a VGC csapatának, a beszélgetés során pedig nem csupán a fejlesztés nehézségeiről esett szó, hanem arról is, hogy mi várható a jövőben.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Jasuda elárulta, hogy azért láthatott napvilágot a Rise of the Ronin, mert szerettek volna némi változatosságot vinni a stúdió munkásságába. "Eddig nindzsákra és szamurájokra épülő játékokat készítettünk" – ecsetelte a fejlesztő. "Ezúttal viszont olyan alkotást akartunk csinálni, amely a szabadságérzet mellett sokrétű történettel is rendelkezik. Ehhez a címhez végül Ronin koncepciója mellett döntöttünk. Azt akartuk, hogy a játékosok Roninokká váljanak, felfedezzenek egy nyitott világot, és befolyásolni tudják a történetet" – tette hozzá, kiemelve, hogy körülbelül nyolc évvel ezelőtt született meg a program koncepciója, inspiráció gyanánt pedig olyan játékokkal múlatta az időt, mint az Assassin's Creed-széria és a Red Dead Redemption. A munkálatok azonban egyáltalán nem mentek zökkenőmentesen, mivel korábban még soha nem készítettek ehhez hasonló alkotást. 

"A Rise of the Ronin elég nagy kihívást jelentett a számunkra, hiszen a felhasználóknak nyújtott szabadság és a történet terén még soha nem csináltunk ehhez hasonlót. [...] Azt gondolom, hogy sikerült megvalósítanunk a koncepciót, és remélem, hogy amint a játékosok a kezükbe veszik a programot [ez mostanra ugye bőven megtörtént – a szerk.], úgy élik majd meg, ahogyan azt eredetileg elképzeltük. Szerintem az a legnagyobb kihívás a jövőre nézve, hogy az itt lefektetett alapokból építkezzünk, így megvalósítva azokat a dolgokat, amiket ezúttal sajnos nem sikerült" – folytatta a gondolatmetetet, amit annyival egészített ki a producer, hogy eddig is igyekeztek hasznosítani a múltban tanult dolgokat, és ez a jövőben sem lesz másként. A PlayStation 5 exkluzív Rise of the Ronin tehát egy elég nagy kockázatot jelentett a Team Ninja számára, ám a kifejezetten jónak mondható 76 pontos Metacritic átlag alapján megérte elhagyni a járt utat a járatlanért, pláne, hogy a felhasználói értékelések még ennél is jobbak. Az elhangzottak alapján pedig eléggé úgy fest, hogy ezt követően is próbálkozni fognak nyílt világokkal, kamatoztatva azt a tudást, amit ezzel a címmel szereztek. Bízzunk benne, hogy legközelebb sikerül a nagyok ligájába kerülni.