• Készül az új Bad Boys
  • Ezt Will Smith és Martin Lawrence jelentette be

1995-ben robbant be a Bad Boys Will Swith és Martin Lawrence főszereplésével, amiben Mike Lowery és Marcus Burnett nyomozókként humorral átitatott akcióval szolgáltak a nézőknek nem is egyszer, hiszen a film 2003-ban megkapta folytatását, majd 2020-ban harmadik részét is Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk címen, 2019-ben pedig még egy két évadot megélt spin-off sorozatot is az L.A.'s Finest személyében.

badboys3.jpg

Ha valakinek egy negyedik film lett volna minden vágya, most igazán örülhet, ugyanis Smith és Lawrence egy Instagram videóban jelentették be, hogy bizony készül a következő Bad Boys Adil El Arbi és Bilal Fallah rendezésében, a forgatókönyvért pedig Chris Bremner fog felelni. A folytatás hivatalos címét egyelőre nem tudni, ahogy azt sem, hogy mikor kerül majd a mozikban, de a Sony Pictures megerősítette, hogy már elkezdődtek az előgyártási folyamatok.