• Közel 55 millió darabot szállítottak le eddig a PlayStation 5-ből
  • A konzol az életciklusának késői szakaszába lépett
  • Legalábbis a Sony vezető alelnöke szerint
  • Innentől tehát csökkenni fognak az eladások

Szinte hihetetlen (legalábbis számomra), hogy már több mint három éve, egészen pontosan 2020. november 12-én jelent meg a PlayStation 5, idén ősszel tehát már négy esztendős lesz a Sony masinája, amelyre sokan még mindig "újgenerációs" konzolként hivatkoznak. Nos, ez az állítás olyannyira nem állja meg a helyét, hogy mostanra már új ruhát (értsd: verziót) is kapott a gépezet, emellett pedig 54,8 millió darabot szállítottak le belőle eddig. A Sony vezető alelnöke, Naomi Matsuoka pedig egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: a PS5 az életciklusának késői szakaszába lépett.

playstation5.jpg

"A jövőt tekintve úgy véljük, hogy a PS5 az életciklusának késői szakaszába lépett" – mondta Matsuoka a Bloombergnek. "Ebből adódóan nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a nyereségesség és az eladások közötti egyensúly megteremtésére, és arra számítunk, hogy a hardver éves értékesítési üteme csökkenni kezd a következő pénzügyi évtől kezdve" – tette hozzá. Fontos megjegyezni, hogy a Sony nyilvános jelentésében már némiképp másként fogalmaznak, mivel ott az olvasható, hogy a PlayStation 5 a ciklusának "második felébe" lép. Senkinek sem kell tehát attól tartania, hogy jövőre esetleg már nyugdíjazzák is a masinát, sőt, még éveken át jó szolgálatot fog tenni – remélhetőleg a már több alkalommal is pletykált Pro verzióval egyetemben. Üröm az örömben, hogy a Sony egyetlen olyan PlayStation játékot sem tervez kiadni 2025. áprilisáig, amely egy saját franchise-on alapul, idén tehát senki ne számítson olyan belsős fejlesztésű nagyágyúra, mint amilyen a Marvel's Spider-Man 2 volt tavaly.