Az IHS adatai szerint a múlt héten megjelent, s már több mint egymillió példányban elkelt PS4 összeállítása 381 dollárjába kerül a Sonynak, ami 19 dollárral az ajánlott, 400 dolláros végfelhasználói ár alatt van.

Maguk az összetevők 372 dollárba kerülnek, melyek felét a processzor és a memória teszi ki, tehát ezek a legköltségesebb komponensek, míg minden más olcsóbb az elődhöz képest: az optikai meghajtó jelentősen kisebb kiadás a maga 28 dollárjával, míg a HDD már nem annyira, de nagy mennyiségben az az egy dollárral kisebb összeg is megérződik. Továbbá a Sony a kompakt kialakítással a PS3 gyártási költségéhez képest 10 dollárt tudott spórolni, mivel kevesebb passzív elemet és kisméretű integrált áramkört kellett használnia.

A 372 dollárnyi alapanyagot természetesen össze is kell állítani, de így sem ugrik jelentősen a költség, hiszen ha az összeszerelést is belekalkuláljuk, akkor azt kapjuk, hogy 381 dollárba kerül a gyártónak egy PS4 elkészítése -- persze vannak még további költségek is, amik 400 dollár felé viszik a teljes kiadást, de az IHS úgy véli, hogy ezzel nullszaldós lehet a cég, vagy akár profitot is termelhet, amit nem mondhatott el a PS3 startjakor.

playstation-4-alt.jpg