• Nem készít több mobiljátékot a Square Enix
  • Túltelítettnek találják a mobilpiacot

A Square Enix Montreal három sikercíméből is készített mobiljátékot, melyek a maguk nemében elég jól sikerültek, jól ötvözték az eredeti címeket a puzzle elemekkel. Sajnos azonban a Hitman GO, Deus Ex GO és Tomb Raider GO után már nem készül több ilyen, mert a fejlesztő szerint a mobiljátékok piaca nem megfelelő a prémium fizetős címeknek.

„A GO sorozat nagyszerű kaland volt a stúdiónak. Nehéz volt prémium játékot készíteni mobilokra. Az egyik kihívás az, hogy a kategória piaca egyre szűkül a mobiljátékok piacán. Egyre több és több jó minőségű free-to-play címmel kell versenyezni és egyre kevesebb ember hajlandó kipróbálni valamit, ami nem ingyenes.” – mondta el Patrick Naud a PC Gamer Insidernek adott interjúban.

A kritikai és anyagi siker ellenére úgy látják, hogy nem éri meg a befektetett időt, mert az embereket egész egyszerűen elriasztja még a legalacsonyabb árcédula is. Bár valahol szomorú, reméljük így több erőforrás jut más címeikre, melyek közül remélhetőleg jópárat láthatunk majd az E3 2018-on tartandó konferenciájukon.

deus-ex-go-keyart.jpg