Emlékeztek még a Star Trek: The Game című remekműre? Nem? Nos, minden bizonnyal azért nem, mert szó sem volt remekműről: a tavasszal bemutatott Star Trek: Sötétségben című film előzményének szánt program egy röhejesen rövid és monoton TPS lett, amit mind a kritikusok, mind a játékosok darabokra szedtek. A rebootolt sci-fi sorozatért felelős J.J. Abrams eddig nem nyilatkozott a témában, de most végre kitört belőle: a Star Trek játék ártott a filmnek és az ő érzékeny kis lelkének.

A Star Trek játék ártott a filmnek

Abrams a GamerHubnak mondta el, hogy a Star Trek: The Game fejlesztésében kezdettől fogva részt vett a stáb is, de mivel a játék egyre jobban eltávolodott attól, amit a vászonra szántak, egy idő után nem törődtek vele és hagyták, hogy olyan legyen, amilyen. Az eredmény súlyos csalódás volt Abramsnak, akit személyesen is sért a program léte, sőt, úgy gondolja, hogy még a filmnek is árthatott a játék.

Abrams a filmek és játékok adaptálásáról is megosztotta nem túl pozitív véleményét. Szerinte a dolog sosem működik igazán jól, mert a film és a videojáték két külön média, amik sajátos eszköztáraik miatt a hasonlóságok ellenére sem vonhatók össze. Ha pedig valaki filmet készít egy jó játékból vagy fordítva, szinte biztos, hogy csakis marketing okból cselekszik, ergo nem érdekli, hogy az alkotások saját szabadságot és teret igényelnek.

Érdekesség, hogy Abrams és csapata a Valve gárdájával "több közös projekten" dolgozik, ezekről viszont többet nem beszélt a sorozat- és filmguru. J.J. ezt az együttműködést egy álom leírásával jellemezte: el kellene hagyni a filmek és játékok közös elvárásait, és csak azt közös nevezőre hozni bennük, ami igazán jóvá varázsolja őket.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!