A BlizzConon több játék folytatását is bejelentették, így már biztos megkapjuk az Overwatch 2-t és a Diablo 4-et, viszont úgy tűnik, hogy StarCraft 3-ra egyelőre nem számíthatunk. A PC Gamer egyik munkatársa produkciós vezetőjétől, Tim Mortontól tudta meg, hogy egyelőre a Blizzard nem tervezi a folytatást.

„A legjobb módja annak, hogy megtudjuk, milyen irányba tart a széria, ha hallgatunk a játékosokra” – mondta Morton. „Szóval szerintem, ha érdeklődés mutatkozik további RTS játékokra, akkor azt meg kell üzenni a Blizzardnak, és az csodálatos dolog lenne.”

Megtudtuk azt is, hogy a StarCraft 2 készítői nagyon szenvedélyesek tudnak lenni, ha a valós idejű stratégiákról van szó, Morton egyenesen a kedvencének nevezte a műfajt. A kooperatív mód társtervezője, Kevin Dong azt is hozzátette, hogy a Tooth & Tail, a They Are Billions és az Age of Empires 4 lehetnek azok a játékok, amik kitapossák a jövő RTS-einek az ösvényt – mert szerintük eme műfaj jelenleg kissé hanyatlóban van.