• Hivatalos, jön a Diablo 4
  • Mely sok-sok évvel a harmadik rész után játszódik
  • Egy igencsak tartalmas trailert is kaptunk

Megtörtént az, amit a sok szivárgás után azért már elég erősen sejteni lehetett: a Blizzard bejelentette, hogy érkezik a Diablo 4, mely cselekményét tekintve sok évtizeddel a harmadik rész után játszódik majd. Ráadásul a bejelentés mellé egy igen tartalmas kis mozit is kaptunk, melyben hősök kis csapata veszi fel a harcot a gonosszal.

Megjelenési dátum sajnos egyelőre nincs, de reméljük, minél hamarabb debütál a patinás széria negyedik része. A platformok: PC, PS4 és Xbox One.

A cinematic trailer mellé egy pár perces gameplay ízelítőt is kaptunk, úgyhogy a játékmenetre is vethettünk egy pillantást, azon belül is az első három classra (barbár, sorceress, druida).

diablo-4-01.jpg

A Blizzard lőtt pár öngólt az elmúlt években, de a Diablo 4-gyel mindent kijavíthatnak. Ha érdekel a Diablo 4, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.