• A Starfield és a The Elder Scrolls 6 alatt a Bethesda felújított motorja dübörög majd
  • Ez lesz a stúdió legnagyobb fejlesztése az Oblivion megjelenése óta
  • Legalábbis Todd Howard blogposztja alapján

A Bethesda játékait az elmúlt években elég sokan szidták már különböző okokból, az egyik visszatérő kritika pedig az volt, hogy a címek alatt dübörgő Creation Engine enyhén szólva is koros már, ez pedig igencsak meglátszik az egyes projekteken. Mindez azonban a közeljövőben változni fog, legalábbis Todd Howard blogposztja szerint.

Ebben a kicsit nagyobb lélegzetvételű írásban Howard alapvetően a Microsoft felvásárlás kapcsán fogalmazta meg a gondolatait, egyben azonban arra is kitért, hogy technológiailag mennyit fejlődött a kiadó. Szerinte a közelgő Starfield és The Elder Scrolls 6 miatt alaposan belenyúltak a grafikus motorjukba, jelentősen feljavítva például a grafikát vagy a processzorok kihasználását, ezzel pedig végrehajtották a Creation Engine legkomolyabb felújítását az Oblivion megjelenése óta.

the-elder-scrolls-uj-engine-01.jpg