• Dr. Nunezt megvádolták, hogy barátját halálos pirulák bevételére bírta rá
  • Az orvos végül azért került börtönbe, mert CIA ügynöknek adta ki magát
  • Az HBO sorozatának főszereplőit Pedro Pascal és David Harbour alakítják

A Disney+ Amanda Seyfried főszereplésével készült A kibukott című sorozatából tudhatjuk, hogy milyen veszélyes terület a gyógyszeripar. Az HBO új sorozata nem pusztán orvosi csalást, hanem gyilkossági ügyet mutat be. A valós eseményeken alapuló történet középpontjában dr. Gilberto Nunez áll, aki 2015-ben állt bíróság elé. Az elhunyt Thomas Kolman családja azzal vádolta meg az orvost, hogy rávette néhány halálos pirula bevételére páciensét, aki egyébként legjobb barátja volt.

Steve Conrad My Dentist’s Murder Trial című miniszériája James Lasdun 2017-es cikkén alapul. A New Yorker hasábjain közölt írásból kiderül, hogy dr. Nunez más botrányba is keveredett, például CIA ügynöknek adta ki magát. Érdekesség, hogy a fenti ügyben ártatlannak ítélték a Kolman feleségével is viszonyt folytató férfit, csalásért azonban börtönbe került.

pedro-and-david.jpg
(Harbour és Pascal. A kép forrása: Nriww)

Az HBO egyelőre nem tűzött ki premierdátumot a mozgalmas cselekményt ígérő sorozatnak, ami remélhetően izgalmas tárgyalótermi szituációkban is bővelkedik majd. Ismerjük azonban a stáb két fontos tagját: a főhőst Pedro Pascal (Trónok harca, Narcos, A mandalóri) alakítja, illetve egy másik negyvenhét éves színész, a Stranger Things-ből és a Fekete Özvegyből ismert David Harbour is feltűnik majd valamelyik főbb szerepben.