Videójátékos közegben különösen érezhető az idő múlása, hiszen sokszor olyan címek töltik be az 5., 10. születésnapjukat, amik a fejünkben még új alkotásoknak számítanak – persze könnyen lehet, hogy csak nekem működik ilyen furcsán az agyam. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, tegnap (tehát július 17-én) a PlayStation 4 utolsó exkluzívja, a méltán híres Ghost of Tsushima is elkerülte a feledik X-et, ami a Sony mostani stratégiájából kiindulva annyit tesz, hogy hamarosan bejelenthetik a remake-et – a The Last of Us óta tudjuk, hogy több van ebben a témában, mint a PS5-re optimalizált Director's Cut. Szerencsére a Sucker Punch sem feledkezett meg Jin Sakai kalandjának ötödik születésnapjáról, a jelenleg épp a „folytatáson”, az október 2-án érkező Ghost of Yotei-en ügyködő csapat ugyanis mutatós avatárokkal rukkolt elő, amikkel könnyedén feldobhatjuk a profilunkat.

Ahogy azt a cég X bejegyzése is mutatja, a három PSN avatár mindegyike erősen profilkép-gyanús, hiszen egyik mutatósabb, mint a másik, ami pedig a legjobb: teljességgel ingyenesen zsákolhatjátok be őket. Ehhez nincs más dolgotok, mint bepötyögni a 9M9T-ND7G-7H2A kódot, és máris három új elemmel bővült a gyűjteményetek. Persze könnyen lehet, hogy akadnak olyan olvasóink, akik nem Európából (vagy Ausztráliából) követnek minket, szóval íme az összes kód:

  • Amerika: JMCP-KMTE-3HG2
  • Európa/Ausztrália: 9M9T-ND7G-7H2A
  • Japán: JF28-69XM-EA95
  • Korea: X3BP-MKG5-AQ6R
  • Ázsia: HBE4-B797-AKME

Boldog születésnapot, Ghost of Tsushima!

A borítóképek forrása: Sucker Punch