• A Take-Two vezére, Strauss Zelnick nem tart a loot boxok betiltásától
  • Elmondása szerint a bevételük kevesebb mint 3%-a származik ilyen forrásból

Hosszú ideje állandó témának számítanak már a loot boxok a gaming médiában - sőt, azon kívül is, hiszen több országban is vannak olyan törekvések, amik a betiltásukat célozzák, mondván burkolt szerencsejátékról van szó. Belgiumban és Hollandiában már történtek is konkrét lépések, de az Egyesült Államokban is törvényjavaslatot nyújtott be nemrég az egyik szenátor.

a-take-two-nem-aggodik-a-loot-boxok-betiltasa-miatt.jpg

Hogy melyik kiadót mennyire érinti vagy érintené érzékenyen a loot boxok betiltása, az persze változó. A Take-Two vezérigazgatója, Strauss Zelnick például nem igazán aggódik miatta - az aktuális üzleti beszámolójában így nyilatkozott a témában:

"Az elmúlt üzleti évben a bevételünk kevesebb mint 3 százaléka származott ilyen forrásból, szóval nem létszükséglet számunkra."

A Take-Two 2.67 millárd dollár bevétellel zárta az elmúlt üzleti évet, ez tehát azt jelenti, hogy nagyjából 80 millió dollár folyt be hozzájuk a loot boxokból, többek között az NBA 2K19-en keresztül. Ami persze nem kis összeg, de az elnök szavaiból egyértelműen az jön le, hogy nem vágnának eret egy esetleges tiltás esetén - még akkor sem, ha alapjáraton Zelnick nem ért egyet a kritikákkal.