• A Remedybe is bevásárolta magát a Tencent
  • Bár egyelőre csak 3,8%-os részesedést szerzett itt a kínai cég
  • Ekkora részesedés mellett pedig nem is szólhat bele a stúdió belsős dolgaiba

A Tencent mostanában elég komoly bevásárlásba kezdett a játékiparon belül. A kínaiak csak idén olyan stúdiókba fektettek be, mint a Life is Strange mögött álló Dontnod, vagy az ArmA-t és DayZ-t jegyző Bohemia Interactive, sőt, a Don’t Starve fejlesztőit például egy az egyben felvásárolták.

Nemrég pedig újabb csapatot környékezett meg a cég, kiderült ugyanis, hogy a Tencent megvette a Remedy 500 ezer részvényét, ezzel pedig 3,8%-os tulajdonrészt szerzett a stúdióban. Fontos viszont leszögezni, hogy ez a kisebbségi részesedés gyakorlatilag semmilyen komolyabb manőverre nem elég, azaz nem kell attól félnünk, hogy a cég beleszólna a finn fejlesztők kreatív folyamataiba, netán abba, hogy milyen játékot készítsenek legközelebb. Sőt, a Remedy vezérigazgatója kifejezetten örül annak, hogy csapata felkeltette a Tencent figyelmét.