• Befutott a Remedy 2021 első negyedévére vonatkozó üzleti jelentése
  • Ami alapján a finnek bevétele 3%-kal emelkedett a tavalyi eredményekhez képest
  • Egyben pedig azt is elárulták, hogy az Epic csapatával közös projektjeik is jól haladnak

Egymás után érkeznek a különféle stúdiók és kiadók első negyedéves üzleti jelentései, melyekből a puszta számok mellett egy sor egyéb érdekesség is kiderülhet. A Ubisoft beszámolójában például az is szerepel, hogy a franciák a jövőben az ingyenes játékok felé szeretnének elmozdulni, míg az EA dokumentumaiból kiderült, hogy a Battlefield 6 az előzetes pletykák ellenére jön PS4-re és Xbox One-ra is.

Most pedig befutott a Remedy pénzügyi jelentése is, ami alapján a finnek bevétele 3%-kal emelkedett a tavaly ilyenkor mért eredményekhez képest, a profitjuk viszont 21%-t esett. Mindez azonban még nem minden, a beszámoló ugyanis kitér arra is, hogy a Remedy és az Epic két közös projektje is elég jól halad. Az egyelőre még be nem jelentett AAA kategóriás játékot például hamarosan teljes gőzerővel elkezdik majd fejleszteni, míg a szintén ismeretlen kisebb közös program készítését már most is elégé felpörgették.