• A Terrifier 3 lesz a sorozat legfélelmetesebb része
  • Legalábbis az író/rendező, Damien Leone szerint
  • Aki a folytatásban szeretne visszatérni a széria rövidfilmes gyökereihez

Az év egyik legnagyobb meglepetése volt a 2016-os, meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült Terrifier folytatása, amely leginkább a brutalitásával hívta fel magára a figyelmet. Art, a bohóc második ámokfutása egy olyan szintű mészárszék, hogy többen is rosszul lettek a megtekintése során, a felhajtás pedig (kiegészülve a ténnyel, hogy minden szempontból sokkal jobb lett, mint elődje) elegendő volt ahhoz, hogy elkészüljön a folytatás, amely valószínűleg még az ebben látottakra is rátesz majd pár lapáttal. A Terrifier 2 Blu-ray és DVD megjelenése kapcsán a rendező meg is osztotta gondolatait a harmadik részről, amelyben szeretne visszakanyarodni a széria rövidfilmes gyökereihez – a gyilkos bohóc ugyanis (a franchise történetében legalábbis) egy mindössze 20 perces, 2011-ben készült alkotásban tűnt fel először.

"A legfontosabb célom a Terrifier 3-mal, hogy újra megragadjam vele az első Terrifier-film félelmetes atmoszféráját. A mai napig büszke vagyok annak ijesztő hangulatára, és ha minden a tervek szerint halad, akkor a harmadik rész lesz az eddigi legfélelmetesebb a sorozat történetében." Sok sikert kívánunk a rendezőnek, hogy elérje a célját, egy vödröt viszont a biztonság kedvéért azért mindenki készítsen majd be a megtekintés előtt, hiszen az ijesztgetés bizonyára nem fogja felülírni a gyomorforgató jeleneteket.