• Még ebben a hónapban elindul a Falcon and the Winter Soldier
  • A sorozat Bucky és Wilson történetét folytatja
  • Helmut Zemo is előkerül benne
  • De a sorozat rövidebb lesz, mint a WandaVision volt

Wanda és Vízió története a héten lezárul a WandaVision sorozatfináléjával, de az MCU rajongóinak ezután nem kell kiéhezve várniuk a Fekete özvegy egyre csak tolódó premierjét, hiszen március 19-én újtára indul a következő sorozat, a Falcon and the Winter Soldier.

Ebben Steve Rogers két jóbarátja, a szuperkatonává (vagy inkább szuper bérgyilkossá) érett Bucky Barnes és a szárnyakkal megáldott Sam Wilson áll össze, hogy megküzdjenek az Amerika kapitány: Polgárháborúban fejfájást okozó Helmut Zemóval, és közben az is eldőljön, ki lehet Amerika kapitány méltó örököse.

A sorozat azonban mindössze 6 részből fog állni, ellentétben a WandaVision 9 részével. Hogy miért lesz ez rövidebb, arra az MCU atyaúristene, Kevin Feige adott választ. Elmondása szerint osztottak-szoroztak, és a végén az jött ki, hogy 6 óra bőségesen elég nekik arra, hogy elmeséljék Wilson és Bucky sztoriját. Ebbe persze nem csak a történet játszott közbe, hanem a költségvetés is. Feige szavai alapján a Falcon and the Winter Soldier nagyon drága széria, és ahhoz, hogy a trükkök színvonalát is tartani tudják, nem eshettek túlzásba az epizódok sámával.

Ám mivel Feige kerek hat óráról beszélt, úgy tűnik, hogy a WandaVisionnel ellentétben itt minden epizód egyórás lesz. Emellett az úriember elmondása szerint a sorozat ötletét a Polgárháború adta, amiben Wilson és Bucky közös jelenetei remekül sikerültek, és ennek okán akarták jobban feltárni mindkettejük hátterét és kapcsolatát, amiben a közös nevező maga Amerika kapitány.

the-falcon-and-the-winter-soldier-mcu.jpg