Tény és való, hogy fantasztikusan fest a The Witcher 4 legutóbbi, az Unreal Engine 5 erejét demonstráló videója, ám mivel egy techdemóval állunk szemben, adja magát a kérdés, hogy magában a játékban is meglesz-e a 60fps az alap PlayStation 5-ön, és ha igen, milyen kompromisszumokat kell hozzá kötni látvány terén. Nos, erre egyelőre nehéz lenne választ adni, a CD Projekt RED azonban elárulta a Digital Foundrynak adott interjúban (via Insider Gaming), hogy mindent megtesznek a bűvös szám eléréséért, akad azonban egy masina, ami komoly fejtörést okoz a fejlesztőknek.
„A 60fps elérése elképesztően nagy kihívást fog jelenteni Xbox Series S-en, mondjuk úgy, hogy ennek módját még ki kell találnunk” – fogalmazott a CDPR. Bizony, ismét előkerült a jelenlegi konzolgeneráció fekete báránya, melynek kapcsán már többször is bebizonyosodott, hogy hátráltatja a stúdiókat – a Baldur's Gate 3 és a Black Myth: Wukong ugyebár a „kistesó” miatt késett (illetve késik, hiszen a Wukong augusztus 20-án jut el a zöldek táborába), korábban pedig a Kingdom Come: Deliverance 2 fejlesztői nyilatkozták azt, hogy a Series S miatt egy picit vissza kellett venniük az eredeti elképzelésekből.
Ha a The Witcher 4 csak feleannyira lesz gyönyörű, mint a szóban forgó techdemo, akkor is problémás lehet a 60 képkocka elérése, ám a cég nem tagadja, hogy – Cyberpunk 2077 fiaskót elkerülendő – ezúttal a konzolok élveznek előnyt a PC-vel szemben (az atomerőművel rendelkező játékosok legnagyobb bánatára), így talán sikerül véghezvinni a csodát. Szerintetek van esély arra, hogy a The Witcher 4 60fps-sel fog futni Xbox Series S-en?
A borítóképek forrása: CD Projekt RED