• A Ubisoft is kihagyja az E3-at
  • Helyette saját rendezvényen fedi fel újdonságait

A járványhelyzet alaposan rányomta a bélyegét minden rendezvényre, köztük az E3-ra is, mely utoljára 2019-ben került hagyományos formában megrendezésre, azonban a szervezők szerint idén eljött az idő a nagy visszatérésre. Sajnos egyes partnerek véleménye az esemény kapcsán alaposan megváltozott, így többek között a Nintendo, a Microsoft és a Sony és jelezte, hogy nem vesz részt az idei E3-on, hanem inkább más módot keres újdonságai bemutatására.

ubiforward2.jpg

A sorba most úgy tűnik a Ubisoft is beállt, ugyanis a VGC-nek eljuttatott közleményükben elmondták, hogy ugyan eredetileg azt tervezték, hogy részt vesznek az E3-on, végül úgy döntöttek, hogy más utat választanak, és inkább egy Ubisoft Forward Live eseményt fognak rendezni 2023. június 12-én, hogy bemutassák újdonságaikat.