• Természetesen idén sem marad el a PC Gaming Show az E3-on
  • A rendezvényen fellép többek közt a Techland és a SEGA is
  • Ezenkívül pedig a Valve is bejelent majd valamit a Steam kapcsán

Már csak pár nap, és elkezdődik az év egyik legfontosabb játékipari eseménye, az E3, amin sok nagy kiadó és fejlesztő tiszteletét teszi majd valamilyen formában. A rendezvény menetrendje nagyjából már múlt hét pénteken összeállt, azonban akadtak még páran, akik nem árulták el, pontosan mikor és mivel terveznek majd színpadra lépni. Tipikusan ilyen volt a PC Gaming Show is, legalábbis egészen eddig.

steam-soha-nem-jatszottak-meg-annyian-egyszerre-mint-most-hetvegen.jpg

Nemrég ugyanis kiderült, hogy a főleg PC-s játékokra fókuszáló eseményt június 13-án, nálunk 23:30-as kezdéssel rendezik meg. És bár ez egy kicsit kései időpont nekünk, így is megérheti fennmaradni, hiszen a fellépők között olyan nevek vannak, mint a Techland a Dying Light 2-vel vagy a SEGA a Humankinddal, sőt, a rendezvényen még a Valve is tiszteletét teszi majd, akik egy Steammel kapcsolatos bejelentést hoznak majd.