A Redditen tűnt fel egy kép, egész pontosan egy képernyőmentés, amelyen a Valve szoftvermérnökének, Sean Jenkinnek az üzenetét olvashattuk. Ez alapján a cég arra készül, hogy szigorítja a Steam-kulcsok kiadásának feltételeit, mivel egyre több fejlesztő él vissza azokkal úgy, hogy silány, ál-játékokat készítenek, ezzel manipulálva a Steam belső gazdasági rendszerét. Merthogy ezek a játékok tökéletesen alkalmasak Steam-kártyák vagy ajándékok monetizálására.

A Valve ezen szeretne változtatni azzal, hogy nem adja oda automatikusan a Steam kulcsokat, hanem előtte megvizsgálják a szóban forgó játékot, majd késbb is figyelemmel kísérik főleg annak eladásait. Így például, ha egy játékból csak néhány száz darab kel el, és többségében negatív kritikákat kap, de a fejlesztő 500 ezer kulcsot igényelt vagy már aktivált is, akkor igen komolyan a körmére néznek. Átnézik az eladásokat, az árakat, a játékokat, utóbbi esetében valószínűleg a Trading Cardok mozgását is, stb.

A TechRaptor megkereste Doug Lombardit, a Valve marketingigazgatóját az ügyben, aki megerősítette a fentieket. Elmondása szerint a cég továbbra is ingyenes segítséget nyújt a fejlesztőknek a játékaik dobozos és digitális értékesítéséhez. Azzal sincs bajuk, ha a fejlesztők elajándékozzák vagy akcióba küldik a Steam-kulcsokat, esetleg máshol értékesítik azokat. Őket csak az érdekli, hogy a játékok ne csak kártyák farmolására legyen jó, vagyis ne a Steam gazdaságának manipulálását szolgálja.

steam-games.jpg