A Warcraft: A kezdetek világszerte 377,6 millió dollárt szedett össze, ami viszont annyira azért nem kiemelkedő, ha kicsit szélesebb körben nézelődünk. Elég csak arra gondolni, hogy a Démonok között 2 már a felét összeszedte, pedig kisebb kaliberű film és rétegközönségnek szól. A legszomorúbb az egészben, hogy az Államokban ordas nagyot bukott a Warcraft, ott eddig mindössze 37,7 millió dollárt hozott, ami aprópénz a 160 milliós költségvetés mellett.

Ezután kíváncsian várjuk, mit hoz össze az Assassin’s Creed. A lecke fel van adva, de nem lehetetlen, hogy megtörje a Warcraft: A kezdetek rekordját. Ami nem is lenne baj, pláne, ha a közönség egyöntetűen azt mondaná, hogy jó film lett. Mert sajnos a Warcraft ezzel együtt sem üzeni azt a stúdióknak, hogy megéri nagyköltségvetésű játékadaptációkat csinálni, aztán akkor maradnak nekünk a Resident Evilek és hasonszőrű társai.

warcraft-movie-03.jpg

A Warcraft: A kezdetek megosztja a közönséget. Van, aki szerint borzalmas mozi, mások szerint remek fantasy, megint mások szerint egyszer meg lehet nézni. Akárhogy is, egy biztos, a videojáték-adaptációk hosszú, színes palettáján ez lett a legsikeresebb film. A második a Perzsia hercege: Az idő homokja 335 millióval, a harmadik a Tomb Raider 275 millióval.