A Death Note 2003-ban mutatkozott be, majd a Halálistenek, Yagami Light és L történetét 12 füzetbe gyűjtötték egybe, amiből mára kb. 30 millió kering a világban. A Halállista számos díjat elnyert, ugyanakkor botrányok is körülvették: Kínában több tartományi iskolában betiltották, hogy megvédjék a "tanulók elméjét és szellemét", miután diákok füzeteiket a Halállista füzetének képére módosították, és bele is írták ellenségeiknek, sőt tanáraiknak a nevét is. Ilyen az Egyesült Államokbeli Franklin Katonai Akadémián is előfordult.

A Death Note-ból készült egy 37 részes anime, valamint egy kétrészes élőszereplős film is, eredeti japán stílusban, japán szereplőkkel. Az alkotás viszonylag jó fogadtatásban részesült, díjakat is nyert, illetve az Egyesült Államokban is bemutatásra került. Miután számos japán történetnek (pl. a Körnek) készült amerikai változata, a Warner Brothers tavaly belefogott a Death Note filmbe, amit Adam Wingardra bíztak. Az adaptáció egy ideje produkciós fázisban volt. Azonban jött a Batman Superman ellen, illetve a langyos fogadtatás, ami miatt a stúdió átszervezte a dolgait, és dobta a Halállista tervét, de azt megengedte a rendezőnek, hogy máshova vigye a projektet. A hírek szerint minden stúdió bejelentkezett, hogy szívesen részt venne az elkészítésében, végül a Netflix lett a befutó.

death-note.jpg

Yagami Light-ot Nat Wolff fogja játszani, azt a fiatal és okos tanulót, aki megtalálja a Halállistát, amit arra használ fel, hogy a világot bűnözés nélküli hellyé tegye. A film továbbra is készül, a bemutató időpontja egyelőre ismeretlen, és a Netflixet ismerve a minőség miatt sem kell majd aggódnunk, hiszen már olyan zseniális sorozatokat készített el, mint amilyen a Jessica Jones, a Daredevil, és a House of Cards. Alább a 2006-os élőszereplős film trailerét láthatjátok, kattintsatok a lejátszás gombra!