• Megvalósulhat a mozifilm
  • Dan Harmon benne lenne
  • És a Warner is beállt a projekt mögé

A WGA, vagyis az írói sztrájk előtt Dan Harmon, a Rick és Morty egyik alkotója "komoly beszélgetést" folytatott a Warner Bros vezetőivel egy egész estés Rick és Morty filmről. Harmon szerint ő és a stúdió megegyeztek egy "szuper epizód" koncepcióban, ami lényegében olyan lenne, mint a South Park egészestés filmje. 2021-ben már szóba került egy lehetséges mozifilm, de utána hónapokig csend következett. Ugyanebben az évben Zack Snyder azt nyilatkozta, hogy szívesen megrendezné a filmváltozatot.

Most, hogy a WGA-sztrájk véget ért, Harmon és társai belevághatnak végre az egész estés mozifilm megvalósításába. Addig is a sorozatból októberben érkezik a hetedik évad, amihez már kijött az első előzetes. Két új szinkronszínész veszi át Rick és Morty szerepét, miután Justin Roiland kikerült a képből. Az új színészek kilétét az évadpremierig titokban tartják, bár a rajongók esküsznek rá, hogy nem tudják megkülönböztetni őket Roiland orgánumától, szóval még az is lehet, hogy az AI is besegített a szinkronizálásban.