A Nintendo tavaly novemberben leállt a Wii U gyártásával, ezzel lezárva eme konzol életútját. Bár nyilván nem tűnik még el a boltok polcairól, egyre ritkábban lesz beszerezhető, már ha valaki be akarja még szerezni, mert a cég legutóbbi pénzügyi jelentése szerint a konzolból mindössze 13,56 milliót adtak el 2012-es megjelenésétől tavaly decemberig, ami azt jelenti, hogy nem sokan voltak rá kíváncsiak.

A Nintendo a szoftvereladásokkal sem fog dicsekedni, mindössze 96,52 millió programot adtak el Wii U-ra. A 3DS ezzel szemben 65,30 millió eladott példánynál jár, és a szoftveres vonalon is értékesítettek rá 320,96 millió játékot. Látható, hogy a Wii U nagyon alulteljesített, és még csak nem is a 3DS-sel szembeni kikapása a legrosszabb.

Ugyanis mindeddig a GameCube volt a Nintendo legrosszabbul teljesítő konzolja, de még abból is sikerült eladni 21,74 millió darabot. Vagyis immár hivatalos: a Wii U a cég legrosszabbul fogyó konzolja, és ez már nem fog javulni. Amúgy a legjobban anno a DS teljesített, ebből 154,02 millió darabot tudtak eladni.

Visszatérve kicsit a szoftveres vonalra, ezen a téren azért nem annyira rossz a helyzet, legalábbis amíg nem vesszük figyelembe, hogy eleddig egyetlen Nintendo konzolnál sem adtak el egy masinára 200 darab programnál kevesebbet. Így azért az a 96,52 millió már nem néz ki túl jól. Az első tíz legnépszerűbb játék ezek voltak a konzolon:

  1. Mario Kart 8 – 8,26 millió
  2. New Super Mario Bros U – 5,62 millió
  3. Super Mario 3D World – 5,47 millió
  4. Nintendo Land – 5,16 millió
  5. Super Smash Bros. – 5,16 millió
  6. Splatoon – 4,76 millió
  7. Super Mario Maker – 3,89 millió
  8. New Super Luigi U – 2,89 millió
  9. The Legend of Zelda: The Wind Waker HD – 2,11 millió
  10. Mario Party 10 – 2,04 millió

A Wii U tehát nagyon nagy melléfogásnak bizonyult a Nintendo életében, pedig az a csapat aztán sok rossz döntéssel büszkélkedhet. Reméljük, a Switch jobban fog teljesíteni, bár a szakértők már most jobb eladási adatokat jósolnak, mint a Wii U esetében.

wii-u-lifetime-sales-2016-12.jpg