• December 18-án került volna fel a GOG kínálatába a Devotion
  • Ezt a fejlesztők és a digitális áruház is jelezte a közösségi médiában
  • Azonban ezután a GOG villámgyorsan kihátrált a dologból, állítólag a játékosok kérésére

A Devotion a tavalyi év egyik legkülönlegesebb hangulatú horrorjátéka a tajvani Red Candle Games csapatától, mely kifejezetten egyedire sikeredett, azonban hiába próbálnánk lecsapni rá, mostanra sajnos már nem kapható sehol. Nem sokkal a megjelenés után ugyanis a játékosok kiszúrtak benne egy Micimackó képet, ami jó eséllyel Kína elnökét, Xi Jinpinget figurázta ki, és ezért a játékot először betiltották Kínába, nem sokkal később pedig a világ többi táján is eltűntették a Steamről a fejlesztők.

Nemrég azonban feltámadt a remény, hogy újra megjelenhet a Devotion, méghozzá a GOG oldalán: ezt mind a digitális áruház, mind a fejlesztők közölték is a mai napon a közösségi médiában. Csakhogy nem sokkal az eset után a GOG kihátrált a dologból, eltávolította a játék adatlapját az oldaláról, és egy rövid közleményben kifejtette, hogy a játékosok visszajelzései alapján mégse fogják árusítani a Red Candle Games alkotását.

Azt pedig talán mondanunk sem kell, ez a lépés sokaknál kihúzta a gyufát. A játékosok közül többen is azzal vádolták meg a GOG-ot, hogy valójában kínai nyomásra nem vették fel a Devotiont a kínálatukba, és néhány indie fejlesztő is jelezte már, hogy ezek után nem fogja itt publikálni a munkáját