• Botrány kezd kialakulni az IGN körül
  • Több régi dolgozó szerint is pokoli volt ott dolgozni a régi vezetés alatt
  • Olykor olyan anyagokat is kikényszerítettek, amiknek semmi alapja sem volt

Az IGN sem ússza meg a mostanában Amerikán végiggyűrűző botrányhullámokat. A netes magazinnak egykori dolgozói támadtak neki, világgá kürtölve azt, hogy évekkel ezelőtt, az egykori vezetőség, Tal Blevins (társalapítóként 1999-től 2016-ig dolgozott az IGN-nél) és Steve Butts (2013-től 2017-ig volt főszerkesztő) irányítása alatt maga volt a pokol ott dolgozni.

Megalázásokról, megfélemlítésekről, toxikus környezetről és rémes hangulatról írnak a volt dolgozók, és többnyire a fent említett két úriembert teszik ezért felelőssé. A jelenleg a Gamespotnál dolgozó Kallie Plagge így írt Twitteren az IGN-nél töltött idejéről: „évekbe telt, mire felépültem az IGN-nél elszenvedett megalázásokból.” Eztán megosztotta, hogy a főnöke, Blevins folyton kiabált vele, ha akármilyen indokkal elhagyta az asztalát.

Egyszer például nem tudott elmenni ebédelni emiatt, és sírva fakadt. Kollégája végül rávette, hogy menjen, tartson ebédszünetet, de amikor fél óra múlva visszaért, Blevins már három e-mailben is azt követelte, hogy mondja el, miért hagyta el az asztalát ebédidőben. Később, amikor főnöke távozott, Plagge fellélegezhetett, de csak egy rövid időre, mert akkor Butts került a helyére, aki szerinte még rosszabb volt.

Plagge beszámolója szerint Butts őt és más kollégáit is rendszeresen megalázta mások előtt, és, amikor jelentették az inzultálást a HR-esnek, akkor a főnöke megfenyegette és megfélemlítette. Butts még azt is kijelentette, hogy sohasem lesz belőle szerkesztő az IGN-nél – mindezt azután, hogy évekig plusz munkákat sózott rá azzal, hogy, ha szerkesztő akar lenni, akkor több szerkesztői feladatot kell vállalnia –, így otthagyta az IGN-t és szerkesztő lett a Gamespotnál.

A jelenleg a Star Wars: Sqadrons-t fejlesztő Motive Studiosnál dolgozó Mitch Dyer is előállt néhány „kis színessel”, amik nagyon hasonlóak Plagge beszámolójához. De az ő esetében a legbeszédesebb az egy megalapozatlan pletyka tényként történő közléséhez köthető.

2014-ben, nem sokkal az Uncharted 4: A Thief’s End leleplezése után Amy Hennig, a sorozat akkori írója otthagyta a Naughty Dogot, a helyére pedig Neil Druckmann és Bruce Straley került. Az IGN ekkor leközölt egy cikket, amely szerint Druckmann és Straley kikényszerítette Hennig távozását. Bár a stúdió elnökei, Evan Wells és Christophe Balestra hivatalosan is cáfolták a dolgot, és Hennig maga sem erősítette meg soha, hogy erővel távolították el (még csak nem is célzott soha ilyenre), az IGN cikkét a fél világ átvette és a mai napig tényként közlik sok fórumon.

Dyer most Twitteren árulta el, hogy mindez nem igaz. Ő meg sem akarta írni ezt a megalapozatlan pletykát, de Butts és Blevins kierőszakolta. Ekkor a nevét szerette volna levetetni a cikkről, ám a főnökei ezt sem hagyták. Az IGN a fenti leleplezések után módosította az Amy Hennig távozásával kapcsolatos cikkét. A frissítésben leírták, hogy elhatárolódnak a cikk eredeti tartalmától és az akkori vezetéstől, és, hogy eme hatéves anyag és a régi vezetés nem reprezentálja az IGN mai formáját.