Pedig Russel Crowe is úgy kezdte az ipart, hogy még mielőtt gladiátorkodott vagy a vadnyugaton lövöldözött volna, bőrfejűnek állt egy elég durva filmben (Romper Stomper). Sőt, ugye a Harry Potterrel világhírűvé vált Daniel Radcliffe is kellemetlen társaságba keveredett a 2016-os Imperiumban. És akkor 2015 egyik legjobb és legdurvább horrorfilmjéről, a naturalisztikus Green Roomról még nem is beszéltünk. De van egy skinheades mozifilm, amit a legtöbben talán ismernek, és amiben a két Edward, avagy Furlong (Terminator 2) és Norton (Harcosok klubja) nyújt remek alakítást, miközben a Vakáció-szériából ismert Beverly D’Angelo a háttérből asszisztál nekik. És hogy mindezt hogyan vezényelte le a klipekről (Soul Asylum: Runaway Train vagy Johnny Cash) ismert Tony Kaye? Nos, nem éppen nyugodt és kiegyensúlyozott keretek között.
Átlagos fehér család
Derek (Edward Norton) teljesen kifordult magából, mióta édesapja meghalt, ráadásul a szélsőségekkel teli útjára öccsét, Danny-t is magával rángatja. Aztán, mikor az idősebbik fiú a nyílt utcán végez ki egy rabláson rajtakapott afroamerikait, nemcsak börtönbe kerül, de nézeteivel is meghasonul. Azonban lehet, hogy korábban olyan mélyre ásott, olyan mélyre rángatta magával a családját is, hogy évekkel később már hiába próbálkozik, hiába szeretné rendezni a múltját, mert az így is, úgy is utoléri.
(Képek: Port.hu)
És valahol talán ez volt a múltat fekete-fehér, a jelent pedig színesben bemutató film egyik koncepciója is, hogy előbb-utóbb megfizetünk a tetteinkért, miközben az Amerikai história X néha már-már propagandának érződik közel 2 órás játékideje alatt. Mégsem egységes, mégis vannak benne éppen olyan zsigerig hatoló, mint amennyire hiteltelennek tűnő jelenetek, amiknek köszönhetően talán még emberibb, még zseniálisabb a végeredmény, pedig sok hercehurca övezte a végső vágást. Abszolút egyetértünk az alap mondanivalójával és megrökönyödünk Derek és társai szélsőséges megnyilvánulásain, de a film egyik legerősebb jelenetében, mikor egy családi ebédnél kikel, olyan tabuként kezelt témák is szóba kerülnek, amiknek egy része viszont igazságtartalommal rendelkezik. A film bemutatja a fehér árja erőszakosságát és még az intelligensebb réteg mögött álló primitívséget is, mégis, a megbocsájtás és bűnbocsánat eszközével az ellenségnek kikiáltott oldalt sikerül felvértezni, míg a másik az állatias bosszúvágyat választja. Rengeteg kérdés felmerül az emberben, mire a néhol talán zsákutcába tartó, nem túl egységes, de végig érdekes film végére ér.
A skinhead mozgalom ugye eredetileg Angliából indult, a munkásosztályból, szinte együtt a punk mozgalommal, amivel rengeteg hasonlóságot mutat, csak éppen idővel szélsőségesebb irányba fordult, ráatalálva a bevándorlók elleni harag kiaknázására. A harag kiaknázására, ennek pedig leginkább a haragos és lézengő fiatalok a célpontjai, akik mindenért, mindenképp hibáztatni akarnak valakit, a határokat pedig folyton feszegetik. Ezt a mozifilm is ragyogóan bemutatja, de mint említettem, néhol már propagandaszerűen, ami egy-egy esetben egyértelműen érződik, miközben egyébként azt a tézist igyekszik erősíteni, miszerint a rasszizmus nem vele születik az emberrel, hanem tanulja élete során, és ebben a tanulási folyamatban kulcsfontosságú a család.
A rendezéshez egyébként először Dennis Hoppert keresték meg, de mivel ő nemet mondott, a forgatókönyv a klipekről ismert Tony Kaye-hez került, aki a szerződést egy zsinagógában, a rabbija előtt írta alá, ezzel spirituális szempontból erősítve az alkotás folyamatát. A főszerep terén is volt némi változás, mivel először Joaquin Phoenix kapta volna Derek szerepét, és csak miután ő nemet mondott, merült fel Edward Norton, aki viszont nagy lelkesedéssel ugrott bele a projektbe, még a fizetését is a felére csökkentve, közben teljesen kigyúrva magát. A nagy öröm azonban nem tartott ki a film végéig. A két Edward ugyanis annyit változtatott a forgatókönyvön, hogy a direktornál végül úgy kihúzták a gyufát, hogy majdnem lelépett. Sőt, a végén Edward Norton újravágta a filmet (közel fél órával megnövelve a hosszát), ami Kaye-nél teljesen kiverte a biztosítékot, még a nevét is le akarta vetetni, továbbá a Directors' Guild of America-t is beperelte, mivel annak szabályai akadályozták abban, hogy teljesen eltűntesse a nevét a filmből, amit a mai napig befejezetlennek tart.
Ez persze egy olyan konfliktus, amibe nem látunk bele jobban, nem is voltunk ott, avagy felesleges volna állást foglalni, az azonban biztos, hogy az Amerikai história X így is beírta magát a történelembe, és a mai napig egy érdekes, erős dráma, ami komoly mondanivalóval bír, egy-egy eleme pedig ma is aktuális. Akár még attól függetlenül is, hogy a szakadék melyik oldaláról nézzük. És emiatt nem lehet elvitatni az érdemeit. Akármennyire is megvannak a hibái, összességében egy kihagyhatatlan alkotás, amit éppen úgy kötelező megnézni, mint pl. a Trainspottingot, a Harcosok klubját, a Donnie Darko-t, vagy akár a Romper Stompert. Boldog születésnapot!
