• eli_handle_b․wav ismét alkotott
  • Ezúttal a Cyberpunk 2077 világát mosta össze Az emlékmás című filmmel
  • Douglas Quaid ezúttal Night Cityben találja magát

Az eli_handle_b.wav művésznévre hallgató youtuber már több alkalommal is bizonyította, hogy rendkívül ügyesen tudja keverni ismert filmek jeleneteit a videójátékokkal, legutóbb például maga Shrek látogatott a Fallout 4 világába, de neki köszönhetően Breki is segített már a Half-Life 2 ellenállóinak. Legújabb munkájában pedig az 1990-ben debütált, Philip K. Dick Emlékárusítás nagyban és kicsiben című novelláján alapuló Az emlékmás (Total Recall) főhősét, a Marsra vágyó Douglas Quaidot (Arnold Schwarzenegger) szabadította rá a Cyberpunk 2077 helyszínéül szolgáló Night Cityre.

2084 helyett tehát 2077-be csöppen a film főhőse, aki úgy tűnik, itt is megállja a helyét, pláne ha lövöldözésről van szó. Douglas ugyanis csakhamar megtanulja, hogy az Arasaka vállalatban nem nagyon lehet megbízni, így megkezdődik az akció, ami tökéletesen simul bele a CDPR játékának világába – emellett pedig még a párbeszédek is stimmelnek. A videós tehát újfent remek munkát végzett a mixelés során, kíváncsian várjuk, hogy milyen remek koktéllal áll elő legközelebb.