Január 23-án befut az Assassin’s Creed Origins első DLC-je, a The Hidden Ones, ami egyfajta epilógusként az alapjáték története után tíz évvel bekövetkező eseményeket meséli el nekünk. Azonban nem csak erre az egy frissítésre számíthatunk a közeljövőben, és az Ubisoft most azt is elárulta, hogy mikor jön a harc nélküli felfedezést lehetővé tevő Discovery Tour és a második DLC, a The Curse of the Pharaohs.

A közlemény szerint a Discovery Tour február 20-án érkezik majd meg, míg a második DLC-re egészen március 6-ig kell majd várnunk. Ez utóbbi csomagban kicsit az egyiptomi mitológiát vehetjük majd alaposabban szemügyre, hiszen szerepelnek bewnne élőholt fáraók és mitikus szörnyetegek egyaránt. Ráadásul a második DLC egy teljesen új területtel, a Királyok Völgyével bővíti az alapjáték amúgy sem elhanyagolható méretű térképét, a szintlimitet pedig egészen 55-ig emeli.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!