Minden új videokártya-család megjelenését igérethalmok és állat leszaggató számok előznek meg, nem volt ez másként az Nvidia 30-as szériájánál sem. A különbség az eddigiekkel szemben most annyi, hogy az előzetes híresztelések java része valósnak is bizonyult. Nálunk tesztre az Asus TUF Gaming GeForce RTX 3080 OC járt, és talán nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy bizony nem kellett csalódnunk benne.

Külcsíny

Ugyan a doboz elsőre nem túl figyelemfelkeltő, de még a benne rejlő kártya sem kifejezetten lóg ki a TUF Gamingtől már megszokott dizájntól, mely már ránézésre erőt sugároz. Ami elsőre feltűnik, hogy az Nvidia szokásos egyventilátoros dizájnját itt a (teljes méretű PCB-nél szintén szokásos) három légkavaróra cserélték, melyek közül a középső a hatékonyság növelése és a zajcsökkentés végett ellentétes irányba forog. A hátlapot is masszív fémlap borítja, melynek a hőelvezetés mellett inkább a kártya kimerevítése lehet az elsődleges feladata, hiszen igen súlyos a kicsike: 1385 grammot nyom a három sloton terjeszkedő (jó-jó 2,7, de a maradék 0,3 slotba nem szuszakolsz be semmit), 12.7 cm magas és 30 cm hosszú jószág.

asus-tuf-rtx-3080-pcguru-00.jpg

A hátoldalon három DisplayPort (1.4a) és két HDMI 2.1 helyezkedik el, de búcsút kell intsünk az USB-C portnak, mellyel a VR headsetek direkt bekötse mellett két kártya NVLinken való SLI-be kötéséhez kellett. A Digital Stream Compression (DSC) támogatásnak köszönhetően a Displayportokon 4K/120 Hz vagy 8K/60Hz préselhető ki, míg a HDMI 2.1 4K/240Hz és 8K/120 Hz jelsűrűség is kifacsarható. Hál’ istennek az Nvidia által alkalmazott “spéci” 12 pines tápcsatlakozójának búcsút inthetünk, helyette a jóval súlyosabb, 2×8 pines bemenetet kapjuk.

További érdekesség a dual BIOS funkció, melynél a PCB-re közvetlenül iktatott picinyke kapcsolóval tudunk változtatni “performance” (teljesítmény) és “quiet” (csendes) üzem köztt. A lényegi eltérés a ventilátorok felpörgetésének intenzitásában rejlik, de tétlen állapotban mindkét beállításnál állnak a légkavarók.

asus-tuf-rtx-3080-pcguru-01.jpg

Belbecs

Hosszas elemzés helyett inkább nézzük meg táblázatba foglalva, hogy a generációk között miként alakultak a kártyák képességei:

rtx-tabla-01.jpg

Mint az látható, már a jelen „leggyengébb” 3070-es is nagyobb számítókapacitással és órajellel rendelkezik, mint az elmúlt generáció csúcsa, míg a RTX 3080 nemes egyszerűséggel rádupláz a RTX 2080Ti-ra. Hiába azonban az új gyártástechnológia, a teljesítménynövekedés ekkora ugrásnál elkerülhetetlen, pláne, hogy több Tensor és RT-magot is felzsúfoltak a 628 négyzetmilliméteres, lapkára. Ugyan memória terén 1 GB-tal kevesebbel kell számolnunk, így az interfész 320 bites, de a gyakorlati adatátviteli sebesség egészen 760 GB/s-ig fel lett tornázva, magyarán ez a marginális csökkenés évek távlatában sem valószínű, hogy problémát fog okozni.

Fontos megjegyeznünk továbbá, hogy tesztünk alanyául szolgáló Asus TUF Nvidia RTX 3080 az alap gyári verzióhoz képest a+65 Mhz boost sebességgel kecsegtet.

asus-tuf-rtx-3080-pcguru-02.jpg

A Gyakorlat

Sok beszédnek sok az alja, és ezeknél a cikkeknél úgyis mindenki először a táblázatokat és a képeket nézi, úgyhogy itt van még egy:

rtx-tabla-02.jpg

De hogy szóban is összefoglaljuk, a kártya az erejét igazán 4K felbontáson mutatja meg, ahol számok tekintetében már most lealáz mindenkit. A korábban nálunk járt kártyákhoz hasonlítva igen szembetűnő a különbség már a szintetikus teszteknél is. Külön érdekesség, hogy 1440p (2K) felbontáson egy bottleneck jelentkezik, ami 4K felbontáson eltűnik – magyarán, míg alacsonyabb felbontáson átlagban 30-35%-kal gyorsabb, mint a 2080Ti, addig 4K felbontáson ez a rés már 40-45%-ra nő. Ennek magyarázata elsősorban az architektúrában rejlik, mely nyers számítókapacitásban ugyan duplázódik, minden fronton mégsem várhatunk el kétszer akkora teljesítményt, éppen a TM (Texture Mapping) és ROP (Render OutPut Unit) egységek más aránya és egyéb architekturális különbségek végett. A 2K-4K közti diszkrepancia azonban a lebegőpontos számítások másként való kezelésében rejlik, az egyszerűség kedvéért most maradjunk annyiban, hogy mindamellett, hogy most már ideális körülmények esetén az integer számítási egységek (INT16) „beugorhatnak” az immáron amúgy is megkettőzött számban jelen levő lebegőpontos (FP32) egységek munkájába – utóbbiak pedig egyébként is sokkal jobban kihasználhatók a 4K felbontás mellett.

asus-tuf-rtx-3080-pcguru-04.jpg

A nagy kérdés

Minden egyes részletében kiváló az RTX 3080... remek hűtés, elképesztő teljesítmény. A látószöget nagyobbra váltva igencsak izgalmasnak ígérkezik az Ampere architektúra és ezzel együtt a PC gaming jövője is. Persze ezzel nagyobb fogyasztást is kapunk, de a kisebb csíkszélességnek köszönhetően ezt minden fronton sikerült ellensúlyozni, így nem gondoljuk, hogy nagyvonalúság eltekintenünk fölötte.

Persze nem tűnik olcsónak (mert nem is az) az RTX 3080, de ár-érték arányban, ha pusztán a teljesítményt vesszük figyelembe, akkor igencsak jó vásárnak számít. Ez nagyban köszönhető annak is, hogy önmagához képest jelentősen visszavágta az árat az Nvidia, de zárójelben azért hozzátennénk, hogy az előző generációt egyebek mellett éppen az új technológia miatt megugró árak okán érte a kritika. Még régebbre visszanézve azt is láthatjuk, hogy a GTX 1080 kezdő árával megegyező szinten vesztegetik az új kártyát, vagyis minden visszatért a régi kerékvágásba – egész egyszerűen nem lehet belekötni. Legalábbis addig biztos, amíg az AMD a való világban is bemutatja a kihívót, melyet a magunk részéről már alig várunk!

asus-tuf-rtx-3080-pcguru-06.jpg