• Saját részvényesei perlik az Activision-Blizzardok
  • A pereskedők szerint a Microsoft felvásárlás csak a vezetőségnek kedvez

Az idei évet nem kezdhette az Activivision-Blizzard nyugodtan, ugyanis most meg a saját részvényeseik, név szerint Kyle Watson és Shiva Stein indított pert a vállalat és annak vezetése ellen a Microsoft felvásárlás miatt.

Watson a keresetében azt állítja, hogy a terv nem szolgálja az Activision-Blizzard vagy a részvényesek érdekeit. Ügyvédei azt állítják, hogy az igazgatótanács „jelentős és azonnali előnyöket akar szerezni magának és a felső vezetésnek.” Azt is állítja, hogy az Activision-Blizzard SEC-bejelentése „lényegesen félrevezető és hiányos”, és ezzel megsérti az értékpapír-tőzsdei törvényt.

activisionblizzard.jpg

Stein is hasonló okokból indított pert, ugyanakkor nála a Reuters megjegyezte, hogy a hölgy az Egyesült Államokban egyik legtermékenyebb értékpapír-pereskedő, és a tavaly benyújtott kereseteinek felét lendületből elutasították.