Az megkerülhetetlen tény, hogy a Mass Effect-széria eltolódott az akciójátékok irányába. A kezdeti, hangsúlyosabb RPG-elemek egy része kiveszett vagy jócskán leegyszerűsödött a második etapra, s a harmadik részben is felfedezhető ez az átalakulás -- bár némileg lassult a folyamat. Az első részből ismert, módosítható fegyverek részben visszatérnek és további szinteket kaptak a képességek, hozzájárulva a pörgősebb játékmenethez.

Természetesen a nagy rohanás mellett a történet egyáltalán nem szorult a háttérbe, sőt az eddigieknél még nagyobb szerepet is játszik, hiszen Shepard történetének a végéhez értünk, ahol az előző játékokban hozott döntések mind előkerülnek egy minden bizonnyal lenyűgöző finálé keretében. Ezt azonban azok élvezhetik majd teljes egészében, akik az elejétől kezdve követik a sorozatot, de azok is jól szórakoznak majd, akik csak most ugornak fejest a galaktikus háborúba.

A BioWare célja, hogy az újoncok számára ne legyen akadály a történetbe való becsatlakozás, de a veteránok is érezzék, hogy nem hiába őrizték meg a mentéseket, így tehát ők egy gazdagabb sztorit kapnak, olyat, amiben számos érdekesség is előfordul majd.

Maga a történet egyébként -- a háború és a pusztítás mellett -- igyekszik majd Shepardot emberibb oldaláról is bemutatni: az évek során látott megannyi halál, szenvedés és a vég nélküli küzdelem érződik majd hősünkön -- különösen a hangján. Jennifer Hale-től (a női parancsnok) a felvételek során azt kérték, hogy a hanghordozása megcsömörlött legyen, de ne siránkozós.