Pár héttel ezelőtt azt írtam, hogy ilyen kevés megjelenést régen látott a PS Store, de most úgy tűnik, nem lett igazam. Ezen a héten kevesebb játék jelent meg, de ezek között vannak igazi nagyágyúk, visszatérők, illetve kisebb címek is, melyekben egy vírus nem az emberek egészségét, hanem a játékokat veszélyezteti.

Tom Clancy’s The Division 2 Warlords of New York

A The Division első részében a havas New Yorkban lehetett rendet tenni, a második részben pedig Washingtonba szólt a küldetés. A Tom Clancy’s The Division 2 Warlords of New York az egy éve megjelent alapjátékot tartalmazza, plusz a Warlords of New York című kiegészítőt, melyben egy korábbi, magasan képzett Divizió ügynököt kell eliminálni, aki New Yorkban kezdett el rosszalkodni… A Division 2 és kiegészítője ezen az áron szinte kötelező vétel azoknak, akiknek tetszett az első rész, de a másodikba eddig (valamiért) nem kóstoltak bele.

the-division-2-warlords-of-new-york-banner.png

Autobahn Police Simulator 2

A Cobra 11 Európa legrégebben futó akciósorozata, mely a németektől indult hódító és kocsitörő útjára. Az elmúlt két évtizedben a hírek szerint eddig a sorozat készítői több, mint hatezer (!) autót törtek össze a forgatás ideje alatt. A sorozat két igen gyenge játékadaptációt kapott, most azonban itt van az Autobahn Police Simulator 2, ami a Cobra 11 lényegét ragadja meg, csak más néven. A fejlesztők megragadó történetet, érdekes rendőrségi szituációkat ígérnek, kérdés, hogy a kilencezer forintos árat megéri-e a játék.

11307mz6cd9ihjfhpvss247lapxxiugsijphdyeg3rytvyn0rcyfxgew7q-i4rluv7gax3cliv0j0ligm3dk3hlmme4phb3t.jpg

Tony Stewart’s Sprint Car Racing

A Nascar sorozatba tartozó Sprint Car versenyek idehaza ugyan kevésbé ismertek, de az Egyesült Államokban ennek is hatalmas rajongótábora van. A Nascartól az különbözteti meg a sorozatot, hogy betonozott helyett saras oválpályán kell versenyezni különleges felépítésű versenyjárművekkel, melyek elérhetik a 260 km/h-s sebességet is. Ennek a sorozatnak egyik top pilótája Tony Stewart, aki segített elkészíteni a játékot. A hitelesség pedig az eddigi értékelések szerint meglehetősen jó lett, hiszen eddig csak pozitív értékelések kapott a Tony Stewart’s Sprint Car Racing.

1130733gnimgaijzggqcmimm-eekqtltzsrbihlzenhl-ia6a5bm992cp61tu0x9xzjwtth82ogc8r4tb-zr0l1mb4-u5.jpg