Az elmúlt 12 hónap alatt összesen több mint 60 millió dollárt kaptak az Electronic Arts felsővezetői, köztük Andrew Wilson CEO, azaz ügyvezető igazgató, aki egymaga 25,6 milliót vághatott zsebre - amivel nem is lenne baj, ha ezalatt az idő alatt az EA nem bocsájtotta volna el globális munkaerejének 5%-át, és nem zárt volna be stúdiókat. Az EA új irányvonalának - miszerint inkább saját címekre fókuszálnak - közel 700 alkalmazott esett áldozatául, stúdiókat zártak be, projekteket töröltek el.

A 96 oldalas dokumentum mindenki számára elérhető, ebből kiderül, hogy Wilson részvényekben, alapfizetésben, ösztönzés alapú javadalmazásban kapott ennyit, sőt "egyéb" kompenzációban is részesült. Őt követi Laura Miele, az EA Entertainment, Technology & Central Development elnöke, aki 12 millióval gazdagodott.

A cég egyébként 7,43 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el, így van mit a tejbe aprítani, épp ezért érthetetlen, miért kellett embereket kirúgni az állásukból. Itt azért nem arról van szó, hogy Wilson meg tud-e venni egy kiló kenyeret a családjának, nyugodtan mondhatta volna, hogy 1-2 millióval kevesebbel is beéri, a pénz meg menjen valamelyik stúdióba, vagy végkielégítési alapba. Érdekes!