A Kotakuhoz eljuttatott e-mailezések alapján az EA masszív leépítést tervez az ügyfélszolgálata körében. Mindez úgy tűnik, a texasi Austinban és az Írországban fekvő Galwayben lévő irodákat érinti, és több mint 100 alkalmazottat. Az egyik ír dolgozó szerint a leépítés akkor került terítékre, amikor panaszkodni kezdetek az elégtelen éves béremelésre, amely mindössze 0,10 dolláros órabérből áll. Szintén ebből az irodából származik az az információ, amely szerint az ügyfélszolgálati munkákat az EA Indiába és Romániába fogja kiszervezni.

Joel Knutson, az EA ügyfélélményért felelős alelnöke hivatalosan ennyit közölt az ügyről: „folyamatosan fejlődünk, hogy jobb élményeket nyújtsunk rajongóinknak, és javítjuk támogatási modellünket. A komplexitás csökkentése, valamint hatékonyságunk, rugalmasságunk és skálázhatóságunk növelése érdekében Austinban megszűnnek a pozíciók, és az EA írországi galwayi irodájában, amely az európai játékosok ügyfélszolgálati támogatását végzi, szintén elbocsátások lesznek hasonló pozíciók esetében.”