• Az eredeti Epic Store exkluzív játékok egyike idén debütál Steamen is
  • A kérdéses cím a Supergiant Games jegyezte Hades
  • Mely adatlapja szerint 2019. december 10-én válik majd elérhetővé a Valve áruházában

Idén decemberben lesz egy éve, hogy megalakult és elindult az Epic Games Store, ez pedig azt jelenti, hogy a tipikusan egy vagy fél évre kötött Epic Store exkluzivitások is elkezdenek lassan lejárni. Valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy az egyik első Epic Store exkluzív játék, a Supergiant Games jegyezte, korai hozzáférésben elérhető Hades, nemrég megkapta a steames adatlapját is.

Noha a fejlesztők eredetileg sem titkolták, hogy alkotásukat más platformokra és áruházakba is szeretnék átvinni, akkor még úgy fogalmaztak, hogy erre a lépésre a korai hozzáférés végén fog majd sor kerülni. Most viszont nagyon úgy néz ki, hogy Steamen egy kicsit korábban szeretnének debütálni, hiszen az adatlapja alapján a Hades ide is korai hozzáférésben fog majd felkerülni.

Maga a játék pedig egy kimondottan jópofa és igényes rougelike alkotás, melyen abszolút érződik, hogy ugyanazok készítették, akik a Bastiont vagy a Transistort, így elmondhatjuk, hogy idén decemberben egy igencsak jó alkotással bővülhet a Steam kínálata.

hades-no-exclusive-01.jpg