• Xbox One-ra is megjelenhet a következő Forza
  • Ezt kiszivárgott képekkel bizonyítja egy felhasználó Redditen

Már közel másfél éve, hogy a piacon vannak a Sony és a Microsoft újgenerációs masinái, és egyre több példát látunk rá, hogy a stúdiók az előző generációt hátra hagyva már kizárólag ezen platformokra fejlesztenek, kihasználva az új hardver adta lehetőségeket, és búcsút intve a generációkon átívelő kompromisszumoknak.

A Turn 10 azonban úgy fest, hogy még nem érzi szükségét az előző generáció elvágásának, legalábbis erre utal egy Redditen felbukkant bejegyzés, mely szerint a következő Forza-játék még cross-gen felvonás lesz. Ennek megerősítésére a posztoló két tavaly nyári képet is mellékelt, ami állítólag a játék Xbox One verziójáról készült. Maga a Turn 10 persze hivatalosan egyelőre nem erősítette meg, hogy az új rész melyik konzolgeneráció(k)ra fog érkezni.