• Remekül nyitott az Insidious: A vörös ajtó
  • A franchise második legjobb startját produkálta
  • Az Indiana Jones és a sors tárcsája ugyanakkor továbbra is nehézkesen halad előre
  • A Flash – A Villám pedig már az első tízből is kiesett

Ha manapság egy új horrorfilm kerül a mozikba, már egyáltalán nem biztos, hogy annak bukás lesz a vége, elég csak az Az első két részére, a Sikoly újabb epizódjaira, vagy épp James Wan munkásságára gondolni, aki a 2010-es Insidious-t is tető alá hozta. Ez utóbbi már csak azért is fontos a hír szempontjából, mert a napokban debütált ötödik résszel véget ér a Lambert család kálváriája, az epilógusra pedig sokkal többen voltak kíváncsiak, mint azt előzetesen gondolták. A vörös ajtó ugyanis 32,6 millió dollárral nyitott Amerikában (összesen 3188 moziban vetítették), emellett pedig nemzetközileg is 31,4 milliót sikerült összekalapoznia, ami az elmúlt évek legjobb debütálásának mondható ebben a zsánerben. Összehasonlításképp, az előző felvonás, Az utolsó kulcs 29 millióval kezdett anno a tengerentúlon, globálisan pedig 167 millióval zárta a pályafutását. De a Sony beszámolója szerint a műfaj többi képviselőjéhez viszonyítva is remekül teljesít Patrick Wilson rendezői debütálása, mivel 27%-kal előzi meg a 2018-as felvonást, 58%-kal A gonosz halottak felkelését és 30%-kal a Sikoly 6-ot – természetesen a jelenlegi árfolyamon számolva. Mindez azért is nevezhető zajos sikernek, mert mindössze 16 millióba került a film elkészítése, tehát már most nyereségesnek mondható. Más kérdés, hogy az opusztól sem a szakma, sem pedig a közönség nincs túlzottan elájulva, mivel a Rotten Tomatoes oldalán mindössze 36%-on, Metacritic-en pedig 45 ponton áll jelenleg, míg a CinemaScore-on C+-ra osztályozta a közönség.

A Disney-nél ellenben egészen biztosan nem örülnek a fejesek, az Indiana Jones és a sors tárcsája ugyanis továbbra sem teljesít túl fényesen, mondhatni nyugdíjas tempóban halad előre. A második hétvégén csupán 26,5 milliót hozott a konyhára a legendás régész utolsó nagy kalandja (mármint Amerikában), ami 56%-os visszaesést jelent a nyitóhétvégéhez képest. Nemzetközi fronton pedig 31,8 millióval gyarapította a malacperselyt, így jelenleg 247,9 millió dolláron áll a mutató – a blocbuster elkészítése viszont közel 300 millióba került, tehát messze még a nullszaldó. A dobogó harmadik fokára Alejandro Monteverde igaz történeten alapuló drámája, a Sound of Freedom került 18,2 millióval, míg az Elemi kissé csalódást keltő bevételeihez 9,6, a Pókember: A pókverzumon át teljesítményéhez pedig 8 milliót csaphattak hozzá a forgalmazók. A sanyarú sorsú Flash – A Villám viszont mostanra az első tízből is kiesett, mindössze 2,2 milliót tudott összeszedni a vetítése negyedik hetében.