• Megjött az első előzetes
  • Október 12-én debütál a sorozat

Mike Flanagan nevéhez fűződik a Netflix kínálatában lévő legparásabb sorozat, a Hill-ház szelleme, valamint az Álomdoktor és a Mise éjfélkor mögött is ő állt. Az Az Usher-ház bukása szintén tőle érkezik és rendkívül félelmetes pillanatokat tartogat! A nyolc epizódból álló miniszéria Edgar Allan Poe azonos című írását (idehaza Az Usher-ház vége néven jelent meg) veszi alapul, a történet során pedig megismerhetjük a Fortunato gyógyszergyár felett bábáskodó testvérpár, Roderick (Bruce Greenwood) és Madeline Usher (Mary McDonnell) életútját. Persze nem holmi üzleti drámát kapunk a sztori során, hiszen szép lassan sötét titkokra derül fény, miután az Usher-dinasztia örököseit elkezdi levadászni egy titokzatos nő.

A filmben feltűnik még Carla Gugino, visszatér Henry Thomas, tiszteletét teszi Carl Lumbly és maga Mark Hamill is, aki végre nem Luke Skywalkerként parádézik. "Ez a lehető legjobb értelemben vett őrület. Elég sokszor nagyon-nagyon sötét humor van benne, de ugyanakkor nagyon megérinti a lelket is". – mondta tavaly Carla Gugino egy interjúban. Az Usher-ház bukása Flanagan ötödik és egyben utolsó sorozata a Netflixnél – remélhetőleg méltó módon búcsúzik és tartogat nekünk pár mesteri jumpscare-jelenetet!