• Peter Moore szerint ők bátorították a konzolháborút
  • Ami szerinte csak jót tett az iparnak
  • Nélküle most nem lenne olyan kiélezett a verseny

Az Xbox egykori vezetője, a később az EA-hez, majd a Liverpool futballcsapathoz igazolt Peter Moor (aki most épp a Unity-nél dolgozik) azt nyilatkozta a Front Office Sports podcast során, hogy az Xbox 360-as időkben a cég még kimondottan bátorította a konzolháborút, hogy kiéleződjön a verseny a Microsoft és a Sony között. Természetesen nem a játékostábor megosztása volt a cél, pusztan szerettek volna kihívást teremteni. Ehhez pedig sokat tett az Xbox 360 "halál vörös gyűrűjének" keresztelt hibája is, ami rengeteg (állítólag többmillió) gépet érintett, és ami megközelítőleg egymilliárd dollárjába került a Microsoftnak.

"Ha a Microsoft nem tartotta volna meg az irányt a 'Red Rings of Death' után, akkor a játékvilág ma szegényebb lenne, nem létezne verseny. Ha nem úgy kezeljük a hibát, ahogy végül tettük, akkor biztosan tudom, hogy ma nem lenne Xbox."

thumb42196defaultnewssize5.jpeg

 A kép forrása: Liverpool FC