Az Xbox az elmúlt egy-két évben teljesen megváltoztatta a játékiparhoz való hozzáállását. Amellett, hogy drágábbá tette a konzolokat és a Game Pass szolgáltatást, kijelenthető az is, hogy a jelek szerint teljesen felhagyott az exkluzivitás gondolatával. A legtöbb játékuk most már multiplatform megjelenést kap, és az Xbox elnöke rendre olyan kijelentéseket tesz, melyek szerint már egyáltalán nem vonzza őket az exkluzív játékok lehetősége. Más szóval el lehet felejteni a jövőben a Halo-hoz vagy a Gears-játékokhoz hasonló, kizárólag Xboxra elérhető megjelenéseket.
A lehetséges Xbox-exkluzív játékok jövőjéről kérdezve Sarah Bond, a cég elnöke megjegyezte, hogy a mai legnagyobb videojátékok már minden platformon elérhetőek. Úgy véli, hogy az emberek már túlléptek azon a koncepción, hogy a játékok csupán egy adott platformhoz kötődnek. „A legtöbb ember számára már elavult az az elképzelés, hogy egy játékot egy adott rendszerhez kössenek.” – jegyezte meg Bond. Példaként olyan játékokat emelt ki, mint a Minecraft, a Call of Duty, a Fortnite és a Roblox. Sarah Bond szerint az Xbox a jövőben is arra törekszik majd, hogy a játékok különböző platformokon is elérhetők legyenek az emberek számára és ehhez fel kellett áldozni a konzol-exkluzivitást. Ti mit gondoltok? Valóban itt az ideje búcsút inteni az exkluzívoknak?
Borítókép forrása: Steam