Barca BC: Vin Diesel MMOG-je!Tar fejű barátunk játékrajongása egyébként nem új keletű, nagy szerepjátékos, táblás RPG-kben is villog, de a WoW világa is beszippantotta. Épp ezért nem csoda, hogy saját stúdiója, a 2002-ben alapított Tigon legújabb munkája egy MMORPG, ráadásul ezt Diesel így jellemezte: „ez az én álomprojektem”. A cucc a Barca BC névre hallgat, és hogy rögtön meg is magyarázzam: a címszereplő Hannibál, teljes nevén Hannibál Barkasz (angolul: Barca), aki ugye Krisztus előtt 200-ban élt (247-183), innen a BC (Before Christ, Krisztus előtt) toldalék, így azt sem nehéz kitalálni, hogy avatarunk az ókorban fog létezni, a pun háborúk idejében. Ahogy Vin elmondta: az ő „álomforgatókönyve” egy ókori Azeroth, amelyben boldogan alakítana egy karthágói katonát, örömmel hajózná körbe a Földközi-tengert, és az már csak hab lenne a tortán, ha a fikcióval történelmi elemek keverednének.

Tegyük gyorsan hozzá: a bejelentés időzítése nem véletlen, ugyanis (mily meglepő!) a BET Pictures és a One Race Productions már javában készíti a „Hannibal the Conqueror” című filmet (rongyos 50 millió dollárból), amelyben az ókori hódítót természetesen Vin Diesel alakítja majd, sőt ő is rendezi a mozit, a forgatókönyvet pedig David Franzoni (Amistad, Gladiator, King Arthur) írta Ross Leckie regényéből. A mű előreláthatólag 2011-ben kerül a filmszínházakba; Diesel elmondása szerint a játék addigra nem fog elkészülni, hiszen legalább négy év kell még, mire összerakják, de már benne van 2-3 évnyi előkészítés, egész pontosan kalapozás, hiszen azért nem kevés pénzbe kerül egy MMORPG tető alá hozása.

A magam részéről kíváncsian várom a cuccot, az alapvetés jól hangzik; halkan megjegyzem volt már egy ókori MMOG, amit elkaszáltak, pontosabban felfüggesztettek, a Perpetual nagy reményű Gods & Heroes: Rome Rising projektje, melyet picit magam is megsirattam, pedig nem vagyok a műfaj rajongója, de izgalmasnak és érdekesnek tűnt – remélem, Dieseléknek több szerencséjük lesz a témával...

Barca BC: Vin Diesel MMOG-je!