• Észak-Amerikában biztosan nem kapnak lemezt a PC-s játékosok, néhány országban azonban kerül korong a dobozokba
  • A 220 dolláros Exclusive Collector's Edition kizárólag konzolokon lesz kapható

Az EA követve az elmúlt évek trendjeit, melyek egyre inkább a digitális terjesztés irányába mutatnak a videojátékok esetében, bejelentette, hogy az októberben debütáló Battlefield 1 számítógépeken kizárólag letölthető formában lesz elérhető. Legalábbis Észak-Amerikában, ahol még a boltok polcairól leemelhető dobozokban sem lesz lemez, csupán letöltő kódot rejtő kupon. A kiadó ugyanakkor megjegyezte, hogy néhány nemzetközi forgalmazásba kerülő pakk esetében diszket is rejt majd a csomagolás, igaz, azt még nem árulta el, hogy pontosan mely országokban lesznek ezek kaphatók. Így a fizikai adathordozóhoz ragaszkodók reménykedhetnek benne, hogy sikerül elcsípniük egy ilyen változatot. 

Az EA döntése érhető, és vélhetően nem sokan fogják hiányolni a lemezt, amire sok esetben csak minimális mennyiségű adat kerül, és minden további, több gigabájtot nyomó fájlt az internetről kell letölteni a telepítés során. A szűk sávszélességgel rendelkező játékosok persze ez nem vígasztalja azért.

Az viszont sokkal inkább elégedetlenségre adhat okot, hogy a korábban felfedett, az Amazonról beszerezhető 220 dolláros Exclusive Collector's Edition nem lesz elérhető PC-n, csak Xbox One és PlayStation 4 konzolokon. Ezen döntését azonban nem indokolta meg a kiadó.